Valahol a meseréten, fenyves erdő közelében állt egy hatalmas öreg tölgyfa. Ennek az öreg tölgynek az ágain tanult meg mászni, hintázni Brummi és Buksi a két barna medvebocs. Nagyon vidáman telt minden napjuk. A napsugár első kacsintására, kipattantak ágyukból és usgyi! Már szaladtak is játszani.

Ma még a szokottnál is korábban pattant ki a szeme a két bocsnak. Ma mentek először óvodába!

Gyorsan kiszaladtak a patakhoz, megmosták álmos szemüket, és hipp-hopp már fent is voltak a fán. Vígan ugrándoztak, hintáztak az ágak között. Annyira belemelegedtek a játékba, hogy majdnem elfelejtették az óvodát.

A mókának mackómama vetett véget.

- Gyertek le azonnal! Hogy fog kinézni a bundátok? Milyen lesz a mancsotok?

A bocsok nehezen hagyták abba a játékot. Csak mikor apjuk az öreg medve rájuk kiáltott:

- Irgum-burgum! Lefelé azonnal! Indulás az óvodába!

Leugráltak egymás után.  Megindultak kis döngő lépteikkel az óvoda felé. Ahogy mentek mendegéltek találkoztak a csacsival.

- Jó reggelt csacsi pajtás! Hová sietsz? Talán bíz az óvodába?

- Bizony oda!

- Szép jó reggelt! Menjünk együtt!

Amint mennek, mendegélnek, találkoznak  rókafival.

- Jó reggelt Rókafi! Hová sietsz? Talán bíz az óvodába?

- Bizony oda!

- Szép jó reggelt! Menjünk együtt!

Mennek, mendegélnek, találkoznak a nyuszival.

- Jó reggelt Nyulacska! Hová sietsz? Talán bíz az óvodába?

- Bizony oda!

- Szép jó reggelt! Menjünk együtt!

Mire ezt kimondták, éppen az óvoda ajtajában álltak.

Bekopogtak: Kopp!,.kopp!, kopp! Be is mentek: Hopp! hopp!, hopp! Játszadoztak, énekeltek, táncoltak, tíz órára megéheztek. Evés után kimentek az udvarra játszani. A bocsok persze le sem akartak jönni a mászókáról. Mindenki őket nézte oly ügyesek voltak. Közben az idő úgy elszaladt, hogy már dél lett.

- Hát ti már haza sem akartok jönni? Irgumm burgumm! - hallották édesanyjuk szavát.

- Holnap is eljöhettek ám! - de ma ideje hazamenni, mert vár otthon a finom ebéd!

- Mama! Mama! Nagyon jó ám óvodába járni!

- Ugye holnap is jövünk?

- Persze kicsikéim! De most siessünk, mert kihűl ám az ebéd!

A kis bocsok hazamentek. Ha haza nem mentek volna, az én mesém is tovább tartott volna