Első nap az iskolában

Az első nap az iskolában nagy lépés, hatalmas változás minden kisgyerek - és persze szülő - életében. A legtöbb leendő elsős örömteli izgatottsággal készül, hiszen végre ő is a nagyok közé fog tartozni.
Az elmúlt évben egyre gyakrabban hallotta az óvodában és otthon is, hogy milyennek is kell lennie egy iskolásnak. Az iskolás okos, hiszen megtanul írni, olvasni, számolni. Az iskolás szorgalmas; mindig megírja a leckéjét. Ugyanakkor szófogadó és fegyelmezett; nem kiabál bele a tanórába, szépen jelentkezik, megvárja, hogy kérdezzék. Az iskolás önálló, nem esik kétségbe, ha két tanóra között éppen senki sem vigyáz rá vagy ha egyedül kell ebédelnie a menzán. Ha belegondolunk, ezek cseppet sem könnyű vagy különösebben vonzó feladatok. Gyermekeink mégis készséggel, többnyire lelkes jókedvvel vágnak neki az új kihívásnak. Tudnunk kell, hogy ezt elsősorban miattunk teszik! Nekünk szeretnének a kedvünkben járni, mert mi azt mondtuk nekik, hogy ez tenne minket büszkévé. Egy hat év körüli gyerek számára a teljesítmény önmagában még nem fontos, nem állít maga elé követelményeket, nem a saját elvárásainak akar megfelelni, hanem a számára fontos személyeknek. Még nincs önismerete, olyannak látja magát, amilyennek őt mások visszatükrözik. Ha számunkra fontos, hogy jól tanuljon, igyekezni fog. A jó teljesítményen kívül persze azt is szeretnénk, ha gyerekünk jól érezné magát, érvényesülne, barátokat szerezne, biztonságban érezné magát. Szeretnénk, ha az óvoda engedékeny, játékos, önfeledt és szertelen világából nem lenne annyira hirtelen az átmenet a követelmények és a teljesítmény világába.

Mit tehetünk ennek érdekében?

Először is tudjunk meg minél többet az iskoláról, ahová járni fog. Már az iskola keresésekor kezdjük el megbeszélni a különböző információkat, mert bár végső soron nem a gyerek, hanem a szülő feladata, hogy a megfelelő intézményt kiválassza, mégis fontos, hogy érezze: az ő érdekében, a számára legmegfelelőbb mellett döntöttünk. Minél kevesebb kétely marad bennünk a kiválasztott iskolával szemben, annál egyértelműbbek lesznek a kicsi érzései is.
A gyerekeket megnyugtatja, ha előre megtudjuk az igazgató és az osztályfőnök nevét, ha átbeszéljük az iskolai napirendet. Járjuk be együtt az új terepet, még mielőtt az iskola elkezdődne! Megnézhetjük az osztálytermet, a folyosókat, merre van a mosdó, az ebédlő. Közben megbeszéljük, milyen is az iskolai tanítás. Igyekezzünk a pozitívumokat kiemelni az ismerkedési séta során, (pl. nézd, milyen hatalmas tornaterem, ebben aztán lehet szaladgálni, stb.), így oldottságunk, lelkesedésünk könnyebben ráragad!
Beszéljünk át minden elkövetkező új szituációt. Az új helyzetek sokkal kevésbé félelmetesek, ha gondolatban már felkészülhetett rájuk :pl. megmutatjuk a térképen, hogy hol van az iskola a házunkhoz képest, menjünk végig együtt az iskolához vezető úton, mutassuk meg, honnan telefonálhat haza!
Könnyebb az iskolát néhány ismerőssel együtt kezdeni, az ismerős arcok csökkentik a szorongást. Akiknek már első nap van ismerősük, hamarabb beilleszkednek. Ha nincs régi óvodai pajtás, a játszótéren is megpróbálhatunk előre összeismerkedni egy-két leendő osztálytárssal. Nyugtalankodnunk persze akkor sem kell, ha ez mégsem sikerül 1-2 hét múlva már a legtöbb gyerek szerez barátokat.
Ha lehet, mutassuk be a gyereket előzetesen négyszemközt is a tanító néninek! Mondjunk el róla egy-két személyes dolgot, pl. hogy háziállatokat tart, jó hallása van, zongorázni vagy karatézni tanul, stb! A pedagógus így könnyebben megjegyzi a sok új gyerek között, hamarabb talál a számára személyre szabott feladatot.
Vegyünk részt az iskola életében: menjünk el a szülői értekezletre, a kirándulásokra, nyílt napokra! Ez kamaszkorukig nem zavarja a gyerekeket, sőt segít nekik otthonosabban érezni magukat.
Amikor azután elérkezik a várva várt első nap, kísérjük el a gyereket, de ne búcsúzkodjunk túl sokáig! Várjuk meg, amíg a tanító néni megérkezik, csak utána köszönjünk el! Legyünk türelmesek, ne várjuk el, hogy már az első nap magabiztosan, vidáman menjen be. Lehet, hogy sírni fog, vagy belénk csimpaszkodik. Ez jó esetben pár nap alatt elmúlik. Ne reagáljuk túl, mert a kisgyerekeknek különleges érzékük van ahhoz, hogy a szülők hangulatát megérezzék és átvegyék. Ez persze a pozitív érzelmi állapotokra is igaz: ha szorongás helyett sikerül bíznunk abban, hogy gyerekünk jó közösségbe, szerető és hozzáértő pedagógusok kezei közé kerül, ahol jól érzi magát, akkor ez a bizalom és pozitív várakozás gyerekünkre is átragad.

Az iskolába kerülés egy korszak lezárulása szülő számára is; kisgyerekből kisdiák lett, bizony múlik az idő. Nem árt magunkban tisztázni, hogyan érint ez bennünket érzelmileg. Mennyire tölt el melankóliával, hogy többé már nem kell lufit vagy házikót hímezni a ruhájára, nincs benti cipőcske, napos ruha... Fontos, hogy mennyire tudjuk tiszta szívvel üdvözölni ezt az új korszakot, hogy mennyire tudunk büszkék lenni nemcsak rá, de magunkra is, hiszen ma megy először iskolába a mi okos, nagy gyerekünk....